titkok érdekességek a világból

A legtöbb embert érdekli a tudomány,a misztikum,a megmagyarázhatatlan dolgok,legendák,történelem.Hatalmas témakör ,rengeteg történettel a világ minden tájáról.

Feedek
Megosztás
Címkefelhő
Feedek
Megosztás
látogatók

HTML

 

Tizennégy rémisztő sztori, amiről az interneten meséltek.

A paranormális jelenségekről nem szívesen beszélünk, mert nem vagyunk biztosak benne, hogy mit láttunk, vagy attól tartunk, hogy mások bolondnak fognak nézni, ám az interneten ilyesmitől nem kell tartani, ezért sokan választják az online teret arra, hogy szavakba öntsék az ijesztő élményeiket.

Az imádkozó szellemgyerek: Hat esztendős koromban arra riadtam fel az éjszaka közepén, hogy egy fiatal gyerek térdel és imádkozik az ágyam mellett. Eleinte arra gondoltam, hogy az öcsém az. Megkérdeztem, hogy mit csinál, mire a gyerek lassan rám nézett, felállt és elfutott. Utánamentem, lerohantam a lépcsőn, ki a házból. Több utcán át a nyomába voltam, de egyszer csak eltűnt. Visszamentek a szobámban és elaludtam. Többé nem láttam ilyesmit.

Szellem a tükörben: Amikor a barátom 4 éves volt, akkor sokszor beszélt egy férfihez, akit a tükörben látott. A szüleit érdekelte, hogy miért csinálja ezt, ezért kérdezgetni kezdték a férfiról. A barátom személyleírást adott, elmondta, hogy mi a férfi hobbija, és azt is tudta, hogy hogyan halt meg. Később kiderült, hogy a ház korábbi tulajdonosa öngyilkos lett. A barátom őt írta le. Amikor ezt a szülők megtudták, akkor egy hónapon belül elköltöztek.

A megjósolt tűzriadó: Tavaly egy teljesen átlagos estén lefeküdtem aludni. Az éjszaka közepén arra riadtam fel, hogy egy hang azt mondja, hogy: „Hamarosan tűzriadó lesz”. Öt perc múlva megszólalt az épület tűzriasztója.

Másnap megkérdeztem a szobatársaimtól, hogy melyikük szólt előre, de ők azt válaszolták, hogy csak én hallottam a hangot, mert ők aludtak és a riasztó ébresztette fel őket. Ráadásul fogalmuk sem volt arról, hogy próbariasztás lesz. Nagyon megijedtem.

Hol van Sarah: Pár évvel ezelőtt kinyitható, flipes telefonom volt. Egyszer felhívtak, és valami Sarah nevű lányt kerestek. Megmondta, hogy téves, a hívó erre letette. Ezt követően hónapokig megtörtént, hogy hetente, gyakran hajnalban, egyszer-kétszer felhívtak más telefonszámokról, más emberek, de mindegyikük Saraht kereste.

Az egyik alkalommal visszahívtam a számot, de egy rendszerhang azt mondta, hogy nem létezik a tárcsázott telefonszám. Az előzményekben visszakerestem néhány számot, de mindegyik esetében ugyanezt a választ kaptam.

A Google-ben is rákerestem. Ebből azt tudtam meg, hogy Észak-Dakota különböző helyeihez köthető. Amikor legközelebb jött a hívás, akkor azt mondtam, hogy Sarah ott van mellettem. Erre azt a választ kaptam, hogy „nem, nincs”, majd letették. Egy idő után ismeretlen számokról hívtak. Amikor felvettem, beleszóltam, akkor azonnal letették.

Ezért ne nézz paranormális videókat: Az egyik este úgy feküdtem le aludni, hogy előtte rengeteg paranormális videót néztem. Rettenetesen féltem a szellemektől, pedig soha nem láttam egyet sem a házunkban, és paranormális jelenséget se tapasztaltam. Még hajnali 3 magasságában sem tudtam elaludni, mert féltem. Végül egyszer csak azt éreztem, mintha valami meghúzná a boxerem szárát.

Az öregember és a gyerek: Körülbelül 11 éves lehettem, amikor hazafelé sétáltam. Velem szembe egy öreg bácsi jött egy babakocsival. Rátette a kezét a szememre, és nagyjából egy perc múlva vette el. Fogalmam sincs, hogy miért emlékszem még mindig erre.

A visszajáró macska: Volt egyszer egy fekete macskám, aki a Casper nevet kapta. Az után vettük magunkhoz, hogy megszökött az előző gazdájától. Pár nap múlva megjelent az eredeti tulajdonosa, aki elvitte, de nem sokkal később rájött, hogy allergiás a macskákra, ugyanis kiütéses lett a bőre, úgyhogy megtarthattuk a cicát.

Casper évekig félt odamenni másokhoz és utálta, ha simogatták, de ez megváltozott miután hozzánk került, hiszen már imádta az embereket. Gyakran velünk heverészett. Imádtuk, de aztán az egyik naptól kezdve nem tudta használni a hátsó lábait. Hamarosan elpusztult.

A szüleimmel nagyon nehezen dolgoztuk fel a gyászt, hiszen imádtuk a cicát. Néhány nappal később éppen a teraszon dohányoztam, amikor Casper nyávogásához hasonlót hallottam. Kinéztem, és hirtelen mintha a macskámat láttam volna, de aztán elszaladt. A szüleim ugyanerről meséltek. Persze, lehetséges, hogy csak egy hasonló macska volt a környéken, de teljesen úgy nézett ki, mint a miénk, és mindannyian csak egyszer láttuk.

A mozgó asztal: Teljesen egyedül voltam otthon, amikor zuhanyozni mentem. Becsuktam az ajtót, mert nem akartam, hogy a kutyáim velem akarjanak fürdeni. Nagyjából 40-45 percig lehettem a fürdőszobában.

Amikor kinyitottam az ajtót, akkor láttam, hogy egy nagy asztal van a fürdőszoba előtt. Bentről semmit se hallottam, és a kutyáim se ugattak, pedig ők mindenre ugatnak, ráadásul kint játszottak, pedig jobban szeretnek bent lenni.

Szellem az autópályán: Tagja voltam egy zenekarnak, amivel 2005-ben turnézni mentünk egy tizenöt személyes kisbusszal és egy rákötött utánfutóval. Columbus-ból Ohióba tartottunk, ám lemondták a koncertet, ezért elmentünk a közeli barátainkhoz, akik megengedték, hogy náluk éjszakázzunk.

Ekkor történt az a perc, amit soha nem fogok elfelejteni. Összesen nyolcan ültünk a buszban, amikor a sofőr hirtelen felkiáltott, hogy mi volt az, amit látott. Mögötte ültem, kinéztem az ablakon, de nem láttam semmit, viszont suhogó hangot hallottam.

Az elől ülők úgy néztek ki, mintha szellemet láttak volna. Lehúzódtunk az út szélére, mert mindenki azt hitte, hogy elgázoltunk valamit, ettől pedig nagyon megijedtek. Átnéztük az utat, de semmit se találtunk. Akik látták azt a valamit, azok azt mondták, hogy nagy, sötét alak volt. Másnap a buszt is átnéztük. A jármű tetején fekete karcolásokat találtunk.

Gyilkos a házban: 14 éves voltam, amikor késő estig fennmaradtam számítógépezni. Hajnali 2 órakor már mindenki aludt rajtam kívül. Szomjas lettem, úgyhogy kimentem inni. Nem kapcsoltam lámpát, mert a folyosón egész éjjel világít egy, annyi pedig elég, hogy eltaláljak a konyhába.

Amikor visszafelé sétáltam a szobámba, akkor éreztem, hogy valaki néz. Megfordultam. Egy nagy fehér foltot láttam a levegőben, közvetlenül mögöttem. A fény felé indultam. Mivel a közelben nem volt ablak, az éjszaka közepén pedig egyébként se szűrődhetett be fény, ezért biztos voltam benne, hogy nem kintről jött.

Néhány évvel később, amikor egy kisebb szobába költöztem az esethez közel, akkor annyira féltem, hogy nem tudtam fény nélkül aludni. Hamarosan kiderült, hogy a ’80-as években egy férfi egyedül lakott a házban.

Az illetőt emberrablásért, nemi erőszakért, több gyerek eltüntetéséért és a felesége meggyilkolásáért letartóztatták. A férfi állította, hogy a felesége eltűnt. A nőt évek óta nem látta senki. A rendőrség kutyákkal vizsgálta át a házat, de semmit sem találtak.

Amikor beköltöztünk, akkor az anyukám a WC-tartályban talált egy kisgyerekre való alsónadrágot. Az eltűnt feleség nem került elő, a férfi pedig a börtönben halt meg, nagyjából 10 évvel ezelőtt, de szerintem még mindig a házban van.

A nagymama karosszéke: Egy kertvárosi tanyán épült fehér, öreg, tehát igazi horrorfilmbe illő házban élt a nagymamám. Pár száz méterre még egy temető is volt. Régen a nagynéném gyerekkori szobájában, a felső szint egyik sarkában aludtam. A helyiségben volt egy karosszék.

Kiskoromban gyakran ébredtem fel arra, hogy mellettem nyöszörög a karosszék, ezért rendszeresen átmentem a mamámhoz, hogy vele aludjak. Körülbelül tíz évvel később arról beszélgettem az anyukámmal és a nagynénémmel, hogy milyen félelmetes a nagyi háza.

A nagynéném ekkor mesélte el, hogy gyerekkorában azért került végül egy szobába az anyukámmal, mert félt a sajátjában. Azt gondolta, hogy elátkozták. Egyik reggel arra ébredt, hogy az ágya mellett volt egy karosszék, majd ez után minden nap éjfélkor billegni kezdett.

Az öltönyös halál: 16 éves voltam, amikor lovagolni jártam a barátnőm tanyájára. Egyszer leestem a lóról, és elég csúnyán beütöttem a fejemet. Csak arra emlékszem, hogy a hátamon fekszem, miközben a barátom ordítva kérdezi, hogy jól vagyok-e.

Mögötte felbukkant egy magas, vékony, fekete öltönyös figura, régies kalapban. Farkasszemet néztem vele. Néhány nappal később a barátom meglátogatott a kórházban. Megkérdeztem tőle, hogy ki volt az a fickó, akit a balesetkor láttam. A barátom azt felelte, hogy kettőnkön kívül senki nem volt ott.

A rejtélyes papucs: Csupán 4 éves voltam, amikor egy kis lakásban éltünk. Csak két szobája volt. Ha beléptél, akkor ott volt a konyha, mellette pedig a hálószoba. Az utóbbiban játszottam. Egyszer beszorult az ágy alá a papucsom.

Nem tudtam kivenni, mert nagyon szűk volt a hely az ágy és a föld között. Nem tudom, hogy mi ütött belém, de azt kezdtem mondogatni, hogy „papucs, gyere ki”, majd ijedten elfutottam. Néhány perc múlva visszamerészkedtem, és láttam, hogy a szoba hálószoba közepén van a papucsom.

Odafutottam, felkaptam a papucsot, és már rohantam is, amilyen gyorsan csak tudtam. Fogalmam sincs, hogy mi történt, de nagy képzelőerővel rendelkező kislány voltam, ezért kitaláltam, hogy biztos egy patkány segített, és ő túrta ki az ágy alól a papucsot.

Véres férfi a hotelben: Las Vegas egy régi hoteljében szálltunk meg a barátaimmal. Az éjszaka közepén arra ébredtem fel, hogy egy sötét alak áll az ágyam lábánál, és felém kezd mászni az ágyak közötti nyílásnál.

Felkapcsoltam a villanyt, és láttam, hogy a fickó régi melegítőt visel, az arca pedig véres. Felordítottam, hogy menjen el, miközben a kezemmel kalimpáltam. Végül elment. Amikor elmeséltem a sztorit, akkor a barátaim kinevettek.

Másnap reggel az egyikük azt mesélte, hogy olyan érzése volt, mintha víz csöpögött volna az arcára a plafonról, de nem volt ott beázás, vagy vezeték. Ő volt az egyetlen, aki elhitte nekem, hogy valami paranormálisat érzékeltünk.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)

Tizennégy rémisztő sztori, amiről az interneten meséltek.

A paranormális jelenségekről nem szívesen beszélünk, mert nem vagyunk biztosak benne, hogy mit láttunk, vagy attól tartunk, hogy mások bolondnak fognak nézni, ám az interneten ilyesmitől nem kell tartani, ezért sokan választják az online teret arra, hogy szavakba öntsék az ijesztő élményeiket.

Az imádkozó szellemgyerek: Hat esztendős koromban arra riadtam fel az éjszaka közepén, hogy egy fiatal gyerek térdel és imádkozik az ágyam mellett. Eleinte arra gondoltam, hogy az öcsém az. Megkérdeztem, hogy mit csinál, mire a gyerek lassan rám nézett, felállt és elfutott. Utánamentem, lerohantam a lépcsőn, ki a házból. Több utcán át a nyomába voltam, de egyszer csak eltűnt. Visszamentek a szobámban és elaludtam. Többé nem láttam ilyesmit.

Szellem a tükörben: Amikor a barátom 4 éves volt, akkor sokszor beszélt egy férfihez, akit a tükörben látott. A szüleit érdekelte, hogy miért csinálja ezt, ezért kérdezgetni kezdték a férfiról. A barátom személyleírást adott, elmondta, hogy mi a férfi hobbija, és azt is tudta, hogy hogyan halt meg. Később kiderült, hogy a ház korábbi tulajdonosa öngyilkos lett. A barátom őt írta le. Amikor ezt a szülők megtudták, akkor egy hónapon belül elköltöztek.

A megjósolt tűzriadó: Tavaly egy teljesen átlagos estén lefeküdtem aludni. Az éjszaka közepén arra riadtam fel, hogy egy hang azt mondja, hogy: „Hamarosan tűzriadó lesz”. Öt perc múlva megszólalt az épület tűzriasztója.

Másnap megkérdeztem a szobatársaimtól, hogy melyikük szólt előre, de ők azt válaszolták, hogy csak én hallottam a hangot, mert ők aludtak és a riasztó ébresztette fel őket. Ráadásul fogalmuk sem volt arról, hogy próbariasztás lesz. Nagyon megijedtem.

Hol van Sarah: Pár évvel ezelőtt kinyitható, flipes telefonom volt. Egyszer felhívtak, és valami Sarah nevű lányt kerestek. Megmondta, hogy téves, a hívó erre letette. Ezt követően hónapokig megtörtént, hogy hetente, gyakran hajnalban, egyszer-kétszer felhívtak más telefonszámokról, más emberek, de mindegyikük Saraht kereste.

Az egyik alkalommal visszahívtam a számot, de egy rendszerhang azt mondta, hogy nem létezik a tárcsázott telefonszám. Az előzményekben visszakerestem néhány számot, de mindegyik esetében ugyanezt a választ kaptam.

A Google-ben is rákerestem. Ebből azt tudtam meg, hogy Észak-Dakota különböző helyeihez köthető. Amikor legközelebb jött a hívás, akkor azt mondtam, hogy Sarah ott van mellettem. Erre azt a választ kaptam, hogy „nem, nincs”, majd letették. Egy idő után ismeretlen számokról hívtak. Amikor felvettem, beleszóltam, akkor azonnal letették.

Ezért ne nézz paranormális videókat: Az egyik este úgy feküdtem le aludni, hogy előtte rengeteg paranormális videót néztem. Rettenetesen féltem a szellemektől, pedig soha nem láttam egyet sem a házunkban, és paranormális jelenséget se tapasztaltam. Még hajnali 3 magasságában sem tudtam elaludni, mert féltem. Végül egyszer csak azt éreztem, mintha valami meghúzná a boxerem szárát.

Az öregember és a gyerek: Körülbelül 11 éves lehettem, amikor hazafelé sétáltam. Velem szembe egy öreg bácsi jött egy babakocsival. Rátette a kezét a szememre, és nagyjából egy perc múlva vette el. Fogalmam sincs, hogy miért emlékszem még mindig erre.

A visszajáró macska: Volt egyszer egy fekete macskám, aki a Casper nevet kapta. Az után vettük magunkhoz, hogy megszökött az előző gazdájától. Pár nap múlva megjelent az eredeti tulajdonosa, aki elvitte, de nem sokkal később rájött, hogy allergiás a macskákra, ugyanis kiütéses lett a bőre, úgyhogy megtarthattuk a cicát.

Casper évekig félt odamenni másokhoz és utálta, ha simogatták, de ez megváltozott miután hozzánk került, hiszen már imádta az embereket. Gyakran velünk heverészett. Imádtuk, de aztán az egyik naptól kezdve nem tudta használni a hátsó lábait. Hamarosan elpusztult.

A szüleimmel nagyon nehezen dolgoztuk fel a gyászt, hiszen imádtuk a cicát. Néhány nappal később éppen a teraszon dohányoztam, amikor Casper nyávogásához hasonlót hallottam. Kinéztem, és hirtelen mintha a macskámat láttam volna, de aztán elszaladt. A szüleim ugyanerről meséltek. Persze, lehetséges, hogy csak egy hasonló macska volt a környéken, de teljesen úgy nézett ki, mint a miénk, és mindannyian csak egyszer láttuk.

A mozgó asztal: Teljesen egyedül voltam otthon, amikor zuhanyozni mentem. Becsuktam az ajtót, mert nem akartam, hogy a kutyáim velem akarjanak fürdeni. Nagyjából 40-45 percig lehettem a fürdőszobában.

Amikor kinyitottam az ajtót, akkor láttam, hogy egy nagy asztal van a fürdőszoba előtt. Bentről semmit se hallottam, és a kutyáim se ugattak, pedig ők mindenre ugatnak, ráadásul kint játszottak, pedig jobban szeretnek bent lenni.

Szellem az autópályán: Tagja voltam egy zenekarnak, amivel 2005-ben turnézni mentünk egy tizenöt személyes kisbusszal és egy rákötött utánfutóval. Columbus-ból Ohióba tartottunk, ám lemondták a koncertet, ezért elmentünk a közeli barátainkhoz, akik megengedték, hogy náluk éjszakázzunk.

Ekkor történt az a perc, amit soha nem fogok elfelejteni. Összesen nyolcan ültünk a buszban, amikor a sofőr hirtelen felkiáltott, hogy mi volt az, amit látott. Mögötte ültem, kinéztem az ablakon, de nem láttam semmit, viszont suhogó hangot hallottam.

Az elől ülők úgy néztek ki, mintha szellemet láttak volna. Lehúzódtunk az út szélére, mert mindenki azt hitte, hogy elgázoltunk valamit, ettől pedig nagyon megijedtek. Átnéztük az utat, de semmit se találtunk. Akik látták azt a valamit, azok azt mondták, hogy nagy, sötét alak volt. Másnap a buszt is átnéztük. A jármű tetején fekete karcolásokat találtunk.

Gyilkos a házban: 14 éves voltam, amikor késő estig fennmaradtam számítógépezni. Hajnali 2 órakor már mindenki aludt rajtam kívül. Szomjas lettem, úgyhogy kimentem inni. Nem kapcsoltam lámpát, mert a folyosón egész éjjel világít egy, annyi pedig elég, hogy eltaláljak a konyhába.

Amikor visszafelé sétáltam a szobámba, akkor éreztem, hogy valaki néz. Megfordultam. Egy nagy fehér foltot láttam a levegőben, közvetlenül mögöttem. A fény felé indultam. Mivel a közelben nem volt ablak, az éjszaka közepén pedig egyébként se szűrődhetett be fény, ezért biztos voltam benne, hogy nem kintről jött.

Néhány évvel később, amikor egy kisebb szobába költöztem az esethez közel, akkor annyira féltem, hogy nem tudtam fény nélkül aludni. Hamarosan kiderült, hogy a ’80-as években egy férfi egyedül lakott a házban.

Az illetőt emberrablásért, nemi erőszakért, több gyerek eltüntetéséért és a felesége meggyilkolásáért letartóztatták. A férfi állította, hogy a felesége eltűnt. A nőt évek óta nem látta senki. A rendőrség kutyákkal vizsgálta át a házat, de semmit sem találtak.

Amikor beköltöztünk, akkor az anyukám a WC-tartályban talált egy kisgyerekre való alsónadrágot. Az eltűnt feleség nem került elő, a férfi pedig a börtönben halt meg, nagyjából 10 évvel ezelőtt, de szerintem még mindig a házban van.

A nagymama karosszéke: Egy kertvárosi tanyán épült fehér, öreg, tehát igazi horrorfilmbe illő házban élt a nagymamám. Pár száz méterre még egy temető is volt. Régen a nagynéném gyerekkori szobájában, a felső szint egyik sarkában aludtam. A helyiségben volt egy karosszék.

Kiskoromban gyakran ébredtem fel arra, hogy mellettem nyöszörög a karosszék, ezért rendszeresen átmentem a mamámhoz, hogy vele aludjak. Körülbelül tíz évvel később arról beszélgettem az anyukámmal és a nagynénémmel, hogy milyen félelmetes a nagyi háza.

A nagynéném ekkor mesélte el, hogy gyerekkorában azért került végül egy szobába az anyukámmal, mert félt a sajátjában. Azt gondolta, hogy elátkozták. Egyik reggel arra ébredt, hogy az ágya mellett volt egy karosszék, majd ez után minden nap éjfélkor billegni kezdett.

Az öltönyös halál: 16 éves voltam, amikor lovagolni jártam a barátnőm tanyájára. Egyszer leestem a lóról, és elég csúnyán beütöttem a fejemet. Csak arra emlékszem, hogy a hátamon fekszem, miközben a barátom ordítva kérdezi, hogy jól vagyok-e.

Mögötte felbukkant egy magas, vékony, fekete öltönyös figura, régies kalapban. Farkasszemet néztem vele. Néhány nappal később a barátom meglátogatott a kórházban. Megkérdeztem tőle, hogy ki volt az a fickó, akit a balesetkor láttam. A barátom azt felelte, hogy kettőnkön kívül senki nem volt ott.

A rejtélyes papucs: Csupán 4 éves voltam, amikor egy kis lakásban éltünk. Csak két szobája volt. Ha beléptél, akkor ott volt a konyha, mellette pedig a hálószoba. Az utóbbiban játszottam. Egyszer beszorult az ágy alá a papucsom.

Nem tudtam kivenni, mert nagyon szűk volt a hely az ágy és a föld között. Nem tudom, hogy mi ütött belém, de azt kezdtem mondogatni, hogy „papucs, gyere ki”, majd ijedten elfutottam. Néhány perc múlva visszamerészkedtem, és láttam, hogy a szoba hálószoba közepén van a papucsom.

Odafutottam, felkaptam a papucsot, és már rohantam is, amilyen gyorsan csak tudtam. Fogalmam sincs, hogy mi történt, de nagy képzelőerővel rendelkező kislány voltam, ezért kitaláltam, hogy biztos egy patkány segített, és ő túrta ki az ágy alól a papucsot.

Véres férfi a hotelben: Las Vegas egy régi hoteljében szálltunk meg a barátaimmal. Az éjszaka közepén arra ébredtem fel, hogy egy sötét alak áll az ágyam lábánál, és felém kezd mászni az ágyak közötti nyílásnál.

Felkapcsoltam a villanyt, és láttam, hogy a fickó régi melegítőt visel, az arca pedig véres. Felordítottam, hogy menjen el, miközben a kezemmel kalimpáltam. Végül elment. Amikor elmeséltem a sztorit, akkor a barátaim kinevettek.

Másnap reggel az egyikük azt mesélte, hogy olyan érzése volt, mintha víz csöpögött volna az arcára a plafonról, de nem volt ott beázás, vagy vezeték. Ő volt az egyetlen, aki elhitte nekem, hogy valami paranormálisat érzékeltünk.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)

Paranormális történetek

Tizennégy rémisztő sztori, amiről az interneten meséltek.

A paranormális jelenségekről nem szívesen beszélünk, mert nem vagyunk biztosak benne, hogy mit láttunk, vagy attól tartunk, hogy mások bolondnak fognak nézni, ám az interneten ilyesmitől nem kell tartani, ezért sokan választják az online teret arra, hogy szavakba öntsék az ijesztő élményeiket.

Az imádkozó szellemgyerek: Hat esztendős koromban arra riadtam fel az éjszaka közepén, hogy egy fiatal gyerek térdel és imádkozik az ágyam mellett. Eleinte arra gondoltam, hogy az öcsém az. Megkérdeztem, hogy mit csinál, mire a gyerek lassan rám nézett, felállt és elfutott. Utánamentem, lerohantam a lépcsőn, ki a házból. Több utcán át a nyomába voltam, de egyszer csak eltűnt. Visszamentek a szobámban és elaludtam. Többé nem láttam ilyesmit.

Szellem a tükörben: Amikor a barátom 4 éves volt, akkor sokszor beszélt egy férfihez, akit a tükörben látott. A szüleit érdekelte, hogy miért csinálja ezt, ezért kérdezgetni kezdték a férfiról. A barátom személyleírást adott, elmondta, hogy mi a férfi hobbija, és azt is tudta, hogy hogyan halt meg. Később kiderült, hogy a ház korábbi tulajdonosa öngyilkos lett. A barátom őt írta le. Amikor ezt a szülők megtudták, akkor egy hónapon belül elköltöztek.

A megjósolt tűzriadó: Tavaly egy teljesen átlagos estén lefeküdtem aludni. Az éjszaka közepén arra riadtam fel, hogy egy hang azt mondja, hogy: „Hamarosan tűzriadó lesz”. Öt perc múlva megszólalt az épület tűzriasztója.

Másnap megkérdeztem a szobatársaimtól, hogy melyikük szólt előre, de ők azt válaszolták, hogy csak én hallottam a hangot, mert ők aludtak és a riasztó ébresztette fel őket. Ráadásul fogalmuk sem volt arról, hogy próbariasztás lesz. Nagyon megijedtem.

Hol van Sarah: Pár évvel ezelőtt kinyitható, flipes telefonom volt. Egyszer felhívtak, és valami Sarah nevű lányt kerestek. Megmondta, hogy téves, a hívó erre letette. Ezt követően hónapokig megtörtént, hogy hetente, gyakran hajnalban, egyszer-kétszer felhívtak más telefonszámokról, más emberek, de mindegyikük Saraht kereste.

Az egyik alkalommal visszahívtam a számot, de egy rendszerhang azt mondta, hogy nem létezik a tárcsázott telefonszám. Az előzményekben visszakerestem néhány számot, de mindegyik esetében ugyanezt a választ kaptam.

A Google-ben is rákerestem. Ebből azt tudtam meg, hogy Észak-Dakota különböző helyeihez köthető. Amikor legközelebb jött a hívás, akkor azt mondtam, hogy Sarah ott van mellettem. Erre azt a választ kaptam, hogy „nem, nincs”, majd letették. Egy idő után ismeretlen számokról hívtak. Amikor felvettem, beleszóltam, akkor azonnal letették.

Ezért ne nézz paranormális videókat: Az egyik este úgy feküdtem le aludni, hogy előtte rengeteg paranormális videót néztem. Rettenetesen féltem a szellemektől, pedig soha nem láttam egyet sem a házunkban, és paranormális jelenséget se tapasztaltam. Még hajnali 3 magasságában sem tudtam elaludni, mert féltem. Végül egyszer csak azt éreztem, mintha valami meghúzná a boxerem szárát.

Az öregember és a gyerek: Körülbelül 11 éves lehettem, amikor hazafelé sétáltam. Velem szembe egy öreg bácsi jött egy babakocsival. Rátette a kezét a szememre, és nagyjából egy perc múlva vette el. Fogalmam sincs, hogy miért emlékszem még mindig erre.

A visszajáró macska: Volt egyszer egy fekete macskám, aki a Casper nevet kapta. Az után vettük magunkhoz, hogy megszökött az előző gazdájától. Pár nap múlva megjelent az eredeti tulajdonosa, aki elvitte, de nem sokkal később rájött, hogy allergiás a macskákra, ugyanis kiütéses lett a bőre, úgyhogy megtarthattuk a cicát.

Casper évekig félt odamenni másokhoz és utálta, ha simogatták, de ez megváltozott miután hozzánk került, hiszen már imádta az embereket. Gyakran velünk heverészett. Imádtuk, de aztán az egyik naptól kezdve nem tudta használni a hátsó lábait. Hamarosan elpusztult.

A szüleimmel nagyon nehezen dolgoztuk fel a gyászt, hiszen imádtuk a cicát. Néhány nappal később éppen a teraszon dohányoztam, amikor Casper nyávogásához hasonlót hallottam. Kinéztem, és hirtelen mintha a macskámat láttam volna, de aztán elszaladt. A szüleim ugyanerről meséltek. Persze, lehetséges, hogy csak egy hasonló macska volt a környéken, de teljesen úgy nézett ki, mint a miénk, és mindannyian csak egyszer láttuk.

A mozgó asztal: Teljesen egyedül voltam otthon, amikor zuhanyozni mentem. Becsuktam az ajtót, mert nem akartam, hogy a kutyáim velem akarjanak fürdeni. Nagyjából 40-45 percig lehettem a fürdőszobában.

Amikor kinyitottam az ajtót, akkor láttam, hogy egy nagy asztal van a fürdőszoba előtt. Bentről semmit se hallottam, és a kutyáim se ugattak, pedig ők mindenre ugatnak, ráadásul kint játszottak, pedig jobban szeretnek bent lenni.

Szellem az autópályán: Tagja voltam egy zenekarnak, amivel 2005-ben turnézni mentünk egy tizenöt személyes kisbusszal és egy rákötött utánfutóval. Columbus-ból Ohióba tartottunk, ám lemondták a koncertet, ezért elmentünk a közeli barátainkhoz, akik megengedték, hogy náluk éjszakázzunk.

Ekkor történt az a perc, amit soha nem fogok elfelejteni. Összesen nyolcan ültünk a buszban, amikor a sofőr hirtelen felkiáltott, hogy mi volt az, amit látott. Mögötte ültem, kinéztem az ablakon, de nem láttam semmit, viszont suhogó hangot hallottam.

Az elől ülők úgy néztek ki, mintha szellemet láttak volna. Lehúzódtunk az út szélére, mert mindenki azt hitte, hogy elgázoltunk valamit, ettől pedig nagyon megijedtek. Átnéztük az utat, de semmit se találtunk. Akik látták azt a valamit, azok azt mondták, hogy nagy, sötét alak volt. Másnap a buszt is átnéztük. A jármű tetején fekete karcolásokat találtunk.

Gyilkos a házban: 14 éves voltam, amikor késő estig fennmaradtam számítógépezni. Hajnali 2 órakor már mindenki aludt rajtam kívül. Szomjas lettem, úgyhogy kimentem inni. Nem kapcsoltam lámpát, mert a folyosón egész éjjel világít egy, annyi pedig elég, hogy eltaláljak a konyhába.

Amikor visszafelé sétáltam a szobámba, akkor éreztem, hogy valaki néz. Megfordultam. Egy nagy fehér foltot láttam a levegőben, közvetlenül mögöttem. A fény felé indultam. Mivel a közelben nem volt ablak, az éjszaka közepén pedig egyébként se szűrődhetett be fény, ezért biztos voltam benne, hogy nem kintről jött.

Néhány évvel később, amikor egy kisebb szobába költöztem az esethez közel, akkor annyira féltem, hogy nem tudtam fény nélkül aludni. Hamarosan kiderült, hogy a ’80-as években egy férfi egyedül lakott a házban.

Az illetőt emberrablásért, nemi erőszakért, több gyerek eltüntetéséért és a felesége meggyilkolásáért letartóztatták. A férfi állította, hogy a felesége eltűnt. A nőt évek óta nem látta senki. A rendőrség kutyákkal vizsgálta át a házat, de semmit sem találtak.

Amikor beköltöztünk, akkor az anyukám a WC-tartályban talált egy kisgyerekre való alsónadrágot. Az eltűnt feleség nem került elő, a férfi pedig a börtönben halt meg, nagyjából 10 évvel ezelőtt, de szerintem még mindig a házban van.

A nagymama karosszéke: Egy kertvárosi tanyán épült fehér, öreg, tehát igazi horrorfilmbe illő házban élt a nagymamám. Pár száz méterre még egy temető is volt. Régen a nagynéném gyerekkori szobájában, a felső szint egyik sarkában aludtam. A helyiségben volt egy karosszék.

Kiskoromban gyakran ébredtem fel arra, hogy mellettem nyöszörög a karosszék, ezért rendszeresen átmentem a mamámhoz, hogy vele aludjak. Körülbelül tíz évvel később arról beszélgettem az anyukámmal és a nagynénémmel, hogy milyen félelmetes a nagyi háza.

A nagynéném ekkor mesélte el, hogy gyerekkorában azért került végül egy szobába az anyukámmal, mert félt a sajátjában. Azt gondolta, hogy elátkozták. Egyik reggel arra ébredt, hogy az ágya mellett volt egy karosszék, majd ez után minden nap éjfélkor billegni kezdett.

Az öltönyös halál: 16 éves voltam, amikor lovagolni jártam a barátnőm tanyájára. Egyszer leestem a lóról, és elég csúnyán beütöttem a fejemet. Csak arra emlékszem, hogy a hátamon fekszem, miközben a barátom ordítva kérdezi, hogy jól vagyok-e.

Mögötte felbukkant egy magas, vékony, fekete öltönyös figura, régies kalapban. Farkasszemet néztem vele. Néhány nappal később a barátom meglátogatott a kórházban. Megkérdeztem tőle, hogy ki volt az a fickó, akit a balesetkor láttam. A barátom azt felelte, hogy kettőnkön kívül senki nem volt ott.

A rejtélyes papucs: Csupán 4 éves voltam, amikor egy kis lakásban éltünk. Csak két szobája volt. Ha beléptél, akkor ott volt a konyha, mellette pedig a hálószoba. Az utóbbiban játszottam. Egyszer beszorult az ágy alá a papucsom.

Nem tudtam kivenni, mert nagyon szűk volt a hely az ágy és a föld között. Nem tudom, hogy mi ütött belém, de azt kezdtem mondogatni, hogy „papucs, gyere ki”, majd ijedten elfutottam. Néhány perc múlva visszamerészkedtem, és láttam, hogy a szoba hálószoba közepén van a papucsom.

Odafutottam, felkaptam a papucsot, és már rohantam is, amilyen gyorsan csak tudtam. Fogalmam sincs, hogy mi történt, de nagy képzelőerővel rendelkező kislány voltam, ezért kitaláltam, hogy biztos egy patkány segített, és ő túrta ki az ágy alól a papucsot.

Véres férfi a hotelben: Las Vegas egy régi hoteljében szálltunk meg a barátaimmal. Az éjszaka közepén arra ébredtem fel, hogy egy sötét alak áll az ágyam lábánál, és felém kezd mászni az ágyak közötti nyílásnál.

Felkapcsoltam a villanyt, és láttam, hogy a fickó régi melegítőt visel, az arca pedig véres. Felordítottam, hogy menjen el, miközben a kezemmel kalimpáltam. Végül elment. Amikor elmeséltem a sztorit, akkor a barátaim kinevettek.

Másnap reggel az egyikük azt mesélte, hogy olyan érzése volt, mintha víz csöpögött volna az arcára a plafonról, de nem volt ott beázás, vagy vezeték. Ő volt az egyetlen, aki elhitte nekem, hogy valami paranormálisat érzékeltünk.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)

Croatoan az elveszett kolónia

Több mint száz férfi ,nő és gyerek élt azon az angol gyarmaton,amit Sir Walter Raleigh alapított 1587-ben az észak-karolinai Albemarle-tengerág torkolatában lévő szigeten.Három év sem telt el ,s a kolónia eltűnt.Sorsáról egyetlen,szívbe markoló nyom árulkodott.

 

Amikor 1590. augusztus 17-én a Hopewell nevű angol kalózhajó a Roanoke-sziget közelébe ért,Abraham Cocke kapitány ágyúlövéssel jelezte,hogy John White kormányzóval megérkezett. White az I. Erzsébet királynő által felhatalmazott Sir Walter Raleigh megbízásából három évvel korábban megalapította az első állandónak szánt angol kolóniát.A telepeseket letette Roanoke-on ,majd 1587. augusztus 28-án visszaindult hajóján Angliába,hogy kimerült készleteiket mielőbb pótolhassa.Ez azonban három évbe telt,okkal gondolta hát ,hogy a visszatérő hajóját ujjongva üdvözlik majd az aggódó szigetlakók.A Hopewell utasai Roanoke-ról füstöt látott felszállni,úgy hitték a telepesek tüze ég.White néhány matrózával csónakba szállt,s miközben a part felé eveztek ,kiabáltak ,énekeltek ,kürtöt fújtak,hogy hírt adjanak érkezésükről a három évvel korábban hátrahagyott társaiknak.A sziget északi csücskén kötöttek ki ,ám a telepet teljesen elhagyatva találták,csupán bozóttűz füstje tévesztette meg őket.

 

Hová lettek a korábban itt hagyott telepesek? Egy nyomot találtak ,két egyforma jelzést.A kolónia köré húzott cölöpkerítés bejáratánál lévő fa törzsébe a CROATOAN szót vésték,míg egy másik a kikötő felé vezető út mentén lévő másik fába a következő három betűt CRO -alighanem ugyanazon szónak a rövidítését.A telepesek megegyeztek,hogy jól látható helyen jelzik ha elhagyják a szigetet, ha pedig veszélyben forog az életük keresztet is raknak a felírat mellé.Mivel egyik felirat mellett sem volt kereszt a csapat bizonyára önszántából állt tovább a 80 kilométerre délre fekvő Croatoanra,amiről úgy tudták ,hogy barátságos indiánok lakják.White azonnal indulni akart ,de az idő rosszra fordult és a hajójuk horgonyától elszabadulva a nyílt tenger felé sodródott.Ezért végül nem kockáztatták meg a rövid ,ám veszélyes utat ,hanem Anglia felé vette az irányt.Az 1587-ben Roanoke szigetén hagyott 117 férfit ,nőt és gyereket soha többé nem látták viszont. A történelem könyvekbe úgy került be ,mint az elveszett kolónia.

 

Vajon hová tűntek a telepesek ,egyesek szerint a spanyolok gyilkolták meg őket,mások szerint az indiánok áldozataivá váltak,de egyikre sincs meggyőző bizonyíték.Sem holttesteket nem találtak,sem leégett épületeket,amelyek támadás nyomára utaltak volna. Van még egy teória ,miszerint beolvadtak az őslakos indiánok közé,és ez is tűnik a legvalószínűbbnek.

Croatoan az elveszett kolónia

Több mint száz férfi ,nő és gyerek élt azon az angol gyarmaton,amit Sir Walter Raleigh alapított 1587-ben az észak-karolinai Albemarle-tengerág torkolatában lévő szigeten.Három év sem telt el ,s a kolónia eltűnt.Sorsáról egyetlen,szívbe markoló nyom árulkodott.

 

Amikor 1590. augusztus 17-én a Hopewell nevű angol kalózhajó a Roanoke-sziget közelébe ért,Abraham Cocke kapitány ágyúlövéssel jelezte,hogy John White kormányzóval megérkezett. White az I. Erzsébet királynő által felhatalmazott Sir Walter Raleigh megbízásából három évvel korábban megalapította az első állandónak szánt angol kolóniát.A telepeseket letette Roanoke-on ,majd 1587. augusztus 28-án visszaindult hajóján Angliába,hogy kimerült készleteiket mielőbb pótolhassa.Ez azonban három évbe telt,okkal gondolta hát ,hogy a visszatérő hajóját ujjongva üdvözlik majd az aggódó szigetlakók.A Hopewell utasai Roanoke-ról füstöt látott felszállni,úgy hitték a telepesek tüze ég.White néhány matrózával csónakba szállt,s miközben a part felé eveztek ,kiabáltak ,énekeltek ,kürtöt fújtak,hogy hírt adjanak érkezésükről a három évvel korábban hátrahagyott társaiknak.A sziget északi csücskén kötöttek ki ,ám a telepet teljesen elhagyatva találták,csupán bozóttűz füstje tévesztette meg őket.

 

Hová lettek a korábban itt hagyott telepesek? Egy nyomot találtak ,két egyforma jelzést.A kolónia köré húzott cölöpkerítés bejáratánál lévő fa törzsébe a CROATOAN szót vésték,míg egy másik a kikötő felé vezető út mentén lévő másik fába a következő három betűt CRO -alighanem ugyanazon szónak a rövidítését.A telepesek megegyeztek,hogy jól látható helyen jelzik ha elhagyják a szigetet, ha pedig veszélyben forog az életük keresztet is raknak a felírat mellé.Mivel egyik felirat mellett sem volt kereszt a csapat bizonyára önszántából állt tovább a 80 kilométerre délre fekvő Croatoanra,amiről úgy tudták ,hogy barátságos indiánok lakják.White azonnal indulni akart ,de az idő rosszra fordult és a hajójuk horgonyától elszabadulva a nyílt tenger felé sodródott.Ezért végül nem kockáztatták meg a rövid ,ám veszélyes utat ,hanem Anglia felé vette az irányt.Az 1587-ben Roanoke szigetén hagyott 117 férfit ,nőt és gyereket soha többé nem látták viszont. A történelem könyvekbe úgy került be ,mint az elveszett kolónia.

 

Vajon hová tűntek a telepesek ,egyesek szerint a spanyolok gyilkolták meg őket,mások szerint az indiánok áldozataivá váltak,de egyikre sincs meggyőző bizonyíték.Sem holttesteket nem találtak,sem leégett épületeket,amelyek támadás nyomára utaltak volna. Van még egy teória ,miszerint beolvadtak az őslakos indiánok közé,és ez is tűnik a legvalószínűbbnek.

Shrek élő személy volt,Mauricenak hívták

Shreket mindenki ismeri,ő a rajzfilmmesék egyik legismertebb hőse.A Deamworks stúdió ugyan nem ismeri el ,hogy Shrek figuráját Maurice Tillet-ről mintázta,de elég csak ránézni a fotójára.

Maurice Petrográdban született, francia család gyermekeként.Apja mérnökként dolgozott a transzszibériai  vasútvonalon,de még azelőtt meghal,hogy a kis Maurice iskolába menne.Anyjával a forradalom elől Franciaországba menekülnek.Kicsi korában olyan szép,hogy angyalkának hívják.Minimum öt nyelven beszél ,a középiskolát is könnyedén elvégzi, jogi egyetemre megy.Csakhogy húszéves kora körül teste radikális változáson megy keresztül.A kezei ,lábai, mellkasa,és feje természetellenes módon megnőnek,csontjai megvastagodnak.Két évvel később megtudja,hogy az oka gigantizmus (óriásnövés),egy olyan hormonális zavar ,amit az agyalapi mirigy daganata okoz,ami a növekedési hormon fokozott termelésével jár.

 

Amikor a betegség kihat a hangszallagjaira is,otthagyja az egyetemet és tengerésznek áll.A tengerészetnél öt évig szolgál,itt szerzi meg első birkózói tapasztalatait.1937-ben megváltozik az élete,találkozik Karl Pojello birkózóval,aki azt javasolja neki próbálkozzon meg a kötöttfogású birkózással.Tíz hónapnyi kemény edzés és erősítő gyakorlat után Tillet verhetetlen birkózógéppé válik.Franciaországban és Angliában mindenkit legyőz, míg 1940-ben a háború miatt az USA-ba távozik.Francia angyal néven lép először ringbe Amerikában,amikor bemegy a ringbe ,áthajol a kötélen és beleordít a tömegbe,az emberek szó szerint lefordulnak a székekről.Ellenfelét az első körben leteríti,ezután megállíthatatlannak hívják.19 hónapig nem talál legyőzőre ,korának legjobban fizetett sportcsillaga,kétszeres világbajnok.A magánéletében kedves, művelt és jóindulatú.1954-ben meghal a barátja Pojello,ami annyira rosszul érinti,hogy szívinfarktust kap,néhány órával barátja után ő is elmegy.Tillet és Pojello együtt van eltemetve egy " Barátok,akiket a halál sem választott el"feliratú sírkő alatt.

Ki járt először a Holdon?

Amióta az emberiség a hidegháború következményeként kilépett az űrbe, folyik a találgatás az elsőséget illetően, s nincs másként ez a holdutazásokkal kapcsolatban sem. Bár nem kétséges, hogy Gagarin volt az első hivatalosan is elismert kozmonauta, sokan megkérdőjelezik 1961. április 12-i űrrepülését, miként azt is, hogy 1969. július 20-án az amerikai űrhajós, Neil Armstrong lépett volna elsőként a Hold felszínére.


Az Apollo-11 holdexpedíció útjáról számos fotó és filmfelvétel készült, de nem egy esetben bebizonyosodott, hogy e képek egy részét utólag manipulálták, retusálták, miként az Gagarin történelmi repülése kapcsán is elmondható. Ez utóbbiról ráadásul csak rendkívül kevés fénykép látott napvilágot, és a nagy titkolózás közepette a Vosztok-1 útjáról még a sajtóban is ellentmondásos hírek jelentek meg. A cenzúra, a titoktartás és a tények elhallgatása mind a két félre évtizedeken át jellemző volt, és csak nemrégiben hallhattunk arról, hogy valóban UFO-k kísérték az Apollo-11 útját, vagy hogy a híres szovjet repülőgép-tervező fia, Vlagyimir Iljusin 4 nappal megelőzte Gagarint az űrben, és még csak nem is ő volt az első.A Szovjetunió állítólag már 1961 előtt legalább három alkalommal kísérelt meg embert juttatni a világűrbe, de ezek a ballisztikus pályán végrehajtott kísérletek sorra kudarcot vallottak. 1957 novemberében Alekszej Ledovszkij, 3 hónappal később Szerenti Siborin, míg 1959 januárjában egy Andrej Mitkov nevű kozmonauta veszítette életét az űr meghódításáért zajló küzdelemben, amelynek győztese így végül Jurij Gagarin lett, akiről talán még az is bebizonyosodik valamikor, hogy soha sem járt az űrben. Vagy - amit sokan nem tartanak kizártnak - hogy a rakétatechnológiát kifejlesztő náci Németország jóval megelőzve a hajdani szövetségeseket, és elsőként juttatott embert az űrbe.

A hidegháborús űrverseny azonban nem ért véget, hanem még a korábbinál is nagyobb erővel a Hold meghódítására irányult. A szovjetek ezt a versenyt is megnyerték. Amikor a Luna 9 1966. február 6-án landolt égi kísérőnk felszínén, már gőzerővel zajlottak az emberes holdra szállást lehetővé tevő 95 tonnás 100 méteres hordozórakéta az Nl-L3-as kísérletei is. Ám ezen a téren a szovjetek kudarcot vallottak ugyanis 1969. július 20-án 20 óra 17 perckor az amerikai Apollo-11 leszállt a Holdon. Ma már azt is tudjuk, hogy más választása nem igazán volt, hiszen 20 másodperccel később vagy így, vagy úgy de mindenképp a Hold porában kötött volna ki. Ugyanis csak ennyi repülésre elegendő üzemanyag maradt a Holdra szálló egység üzemanyagtartályaiban. Nem sokkal később, július 21-én hajnali 2 óra 56 perckor Neil Armstrong első emberként megtette „kis lépését” a Hold felszínén, majd hamarosan társa, Buzz Aldrin is követte. Mindezt a Hold körüli egységből Michael Cillins is figyelemmel kísérhette, de vélhetően az ő figyelmét még valami más is lekötötte.

A holdra szállás után negyven évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy Buzz Aldrin a nyilvánosság előtt beismerje, valóban láttak UFO-kat az Apollo-11 fedélzetéről. Mindezt több felvétel is alátámasztja, de akadnak, akik úgy vélik, hogy azok a bizonyos UFO-k valójában az oroszok voltak, akik megelőzték az amerikaiakat.


A szovjetek valóban számos űreszközt juttattak a Holdra, amelyek közül talán a legjelentősebbek az 1966 márciusa és 1976 augusztusa között indított Luna szondák (Luna 10 - Luna 24), valamint a kérdéses időpontban a Luna 1969 B, C, típusjelű szondái, amelyeket egy Proton rakétával indítottak útnak, hogy a Holdon automatikusan leszálljanak és kőzetmintákkal vissza is térjenek. Amolyan tartalékprogramok voltak ezek arra az esetre, ha nem sikerülne megelőzni az amerikaiakat, vagy azok próbálkozása kudarcba, netán tragédiába fulladna. Ez esetben a szovjetek szétharsoghatták volna, hogy ők sosem akartak embereket küldeni a Holdra, hiszen a technológia lehetővé teszi, hogy ezeknek a szondáknak a segítségévek hozzanak vissza holdkőzeteket a Földre. Titokban azonban már zajlottak az emberes holdra szállás előkészületei, amelynek első főpróbája 1968. április 10-én a Luna- 14-es volt, amelyről igen keveset tudunk. Ekkor hangolták össze a holdra szálló egység kommunikációs és vezérlő rendszereinek N1-L3 rendszerekkel való együttműködését és irányíthatóságát. Miután minden készen állt, nem várt baleset történt egy Nl-es rakétával. 1969. február 21-én a rakéta 12 200 méteres magasságban felrobbant. Egyes feltételezések szerint ez a hordozórakéta már az emberes holdraszállást lehetővé tévő szovjet fejlesztésű holdkomppal volt felszerelve, sőt a merészebb állítások szerint már egy kiképzett személyzet is tartózkodott az űrhajón, amelynek célja azonos volt az ugyanekkor zajló Apollo 7-10 űrrepülésekkel, vagyis a Holdra szállás emberes főpróbáival.-
A baleset azonban nem vetette vissza a szovjet rakétatudósokat. 1969 júniusában és júliusában egymás után indították a holdszondáikat. Június 14-én a Luna 1969B-t, két nappal később a Luna 1969C-t, majd 1969 júliusára kilövésre készen állt két hatalmas Nl-es rakéta, hogy megelőzzék az amerikaiakat. Július 3-án a párt és a hadsereg magas rangú tisztjei ültek a dísztribünre, hogy közvetlen közelről legyenek tanúi a történelmi eseménynek. De a rakéta egy meghibásodott üzemanyag-szivattyú miatt minden idők legnagyobb rakétarobbanásában megsemmisült, s vele együtt a dísztribünön helyet foglalók többsége is. A tragédia azonban titokban maradt, így a szovjeteknek még lehetőségük volt egy utolsó dobásra.

1969. július 13-án útnak indították a korábban már jól bevált Proton rakéta segítségével a Luna-15-öt,amelyről szintén csak nagyon kevés információ áll a rendelkezésre, de ezek alapján számos elemző nem zárja ki, hogy a Luna-15 valójában egy három űrhajós szállítására alkalmas holdkomp volt.

Tény, hogy a Luna-15 húsz órával az Apollo-11 indítását követően már Hold körüli pályára állt. Ezzel megelőzte az amerikaiakat, de a fedélzeti rendszerek váratlan meghibásodása miatt a leereszkedést két napig nem tudta megkezdeni. Ezért pályamódosítást kellett végrehajtani, ami azonban csak rontott a helyzeten mert a Luna-15 elnyújtott ellipszis alakú pályára került, miközben az Apollo-11 már ott loholt mögötte.
A Luna-15 manővereit az amerikaiak is izgatottan vették tudomásul, de az oroszok megnyugtatták, őket, hogy a pályamódosítás nem érinti az Apollo útvonalát. Egy tavaly nyilvánosságra került rádióadás jól tükrözte azt az aggodalmat, ami az amerikaiakat ekkor jellemezte.

Az interneten közzétett felvételen Sir Bemard Lövell, a Jodrell Bank egyik alapítója hallható, amint munkatársaival együtt feszült figyelemmel kíséri az eseményeket. A 96 éves Lövell a The Times-nak nyilatkozva elmondta, hogy komoly aggodalomra adott okot a szovjetek lépése, mert „ha sikerrel járnak -és az amerikai Holdra szállás kudarcot vall - annak beláthatatlan politikai következményei lettek volna.”
Ekkor ugyanis még megvolt annak az esélye, hogy az oroszok gyorsabbak lesznek. Ráadásul amikor az Apollo-11 Hold modulja levált a Hold körül keringő parancsnoki egységről, a Tass szovjet hírügynökség bejelentette, hogy a szovjet holdszonda 10 mérföldnyire megközelítette a Hold felszínét.
Miközben a lázas űrverseny égi kísérőnk felszíne felett zajlott, Havanna kikötőjébe behajózott a térségben tartózkodó hét szovjet szállítóhajó, amelynek az amerikai sajtóban csak „Orosz munkacsoportként” emlegetett legénységét olyan szívélyesen üdvözölték a kubai elvtársak, hogy aznap estére egy olyan fogadásra voltak hivatalosak, amelyen maga Fidel Castro is megjelent volna. A propaganda célból nyilvánvalóan jól előkészített fogadás azonban elmaradt. Az Apollo-11 hamarabb érte el a felszínt, és Neil Armstrong lába már 10 órával korábban ott hagyta lábnyomát a Hold porában, amikor a Luna-15 fékező rakétái bekapcsolódtak. De a szovjeteket még így is elhagyta a szerencse. 3 kilométeres magasságban a süllyedő Luna-15-el elveszítették a kapcsolatot, így az nem sokkal később, 1000 kilométernyire az Apollo-11 leszállási helyétől, vélhetően a Maré Crisium térségében a Hold felszínébe csapódott. Hogy voltak-e rajta valóban űrhajósok senki nem tudja, miként azt sem, hogy pontosan hol
csapódott a Hold felszínébe. Ezért nem szerepel a Luna-15 például a Google Moon adatbázisában.
Egy nemrégiben nyilvánosságra került fotósorozat szerint azonban a Luna-15, valóban egy holdkomp volt, amely három szovjet űrhajóst juttatott a Hold felszínére. A három űrhajós közül ketten a becsapódást követően szörnyethaltak, harmadik társuk azonban vélhetően még addig kitartott, amíg az oxigénkészlete elegendőnek bizonyult. Hogy a felvételeket ki készítette, és azok miként jutottak vissza a Földre, arról nem szól a fáma, de az Apollo-11 és a Luna-15 „vérre” menő küzdelme mindettől függetlenül is figyelemre méltó.

Idegen civilizáció létezését titkolja el a Vatikán? Ősi bizonyíték

Az Énok könyve egyike a leghíresebb és legelterjedtebb apokrif iratoknak, vagyis azon szövegeknek, melyeket szerzőjük isteni kinyilatkoztatásként kívánt az emberek elé tárni, valami okból kifolyólag azonban nem szerepelnek a mai Bibliában.

Énok elragadtatása
Énok elragadtatása
Részlet a könyv görög kéziratából
Részlet a könyv görög kéziratából

A mű az etióp egyházban a hivatalos kánon része volt, a fordítás első példányai 1773-ban kerültek Etiópiából Európába. A gyűjtemény eredetileg egymástól független, de egyaránt Énok nevéhez kapcsolt iratokból áll - a Biblia szerint Énok a hetedik pátriárka, az Úr kiválasztott fia volt.

Űrháború és a titokzatos lények eljövetele

Az írás, mely a történelem előtti időkbe nyúlik vissza, valóságos űrháborúkról beszél, sokak szerint pedig minden egyes mozzanata párhuzamba vonható a földönkívüliek látogatásával. A leírás Énok elrablásával kezdődik, melyet azok vittek végbe, akiket ő maga angyaloknak nevez - egyes vélemények szerint ők lehettek az idegen, földöntúli, nagy hatalommal bíró lények -, majd maga az Urak Ura árulja el neki a teremtés titkait. Mindezekhez Énok nagyon sok személyes észrevételt fűz.
A könyv a Genezis hatodik fejezetétől indul: azt állítja, hogy Jared, Énok apjának idején kétszáz, Őrzőnek nevezett lázadó angyal érkezett a Hermon-hegy több mint háromezer méter magas csúcsára, hogy előkészüljön a leszállásra és az emberi fajjal való keveredésre.
A lázadó angyalok megtanították a férfiaknak a fegyverek készítésének művészetét, a fémek öntését, az asszonyoknak a díszítések viselését és a szépítkezést, valamint felfedték az embereknek a boszorkányságot és a szertartásos varázslást.
Az ember ily módon kilépett az ősi törzsi kultúrából, egy fejlettebb kultúra pedig megtanította neki a csillagászat, az asztrológia, a meteorológia, a Nap, a Hold és a Föld titkainak tanulmányozását is. Mindez egyes tudósok szerint magyarázat arra a hirtelen fejlődésre, mely az emberiség történetében egyszer csak bekövetkezett, ugyanakkor a leszállás, a keveredés és a tanítás mind utalhat a földön kívüli civilizációval való kapcsolatfelvételre.

Angyalok, űrhajósok, vagy egyik sem?

A tridenti zsinat - 1545-1563 - az Énok könyve szövegét apokrif iratnak nyilvánította, ezért a Biblia Énokot ma is szinte kizárólag héber pátriárkaként ábrázolja, aki tanúja volt a lázadó angyalok bukásának. Másnak semmi nyoma. A héber és a keresztény teológusok szándéka az volt, hogy megoldják azt a sok problémát, amit a szöveg felvetett, ezzel kapcsolatban pedig egyszerűbbnek tartották, ha tudomást sem vesznek róla. A Biblia így nem utalt többé ilyen módon az emberhez hasonlóan intelligens életformák létezésére.
Giuseppe Cesari már egy 1610 körüli alkotásában is vizsgálta Énok könyvét, és furcsállta az angyalok túlságosan is emberi viselkedését, mely a bukáshoz vezetett. Mindebből azt a következtetést vonta le, hogy a lények, melyekkel Énok találkozott, nem angyalok, hanem más, messziről jött ismeretlenek voltak.

Egyes tudósok napjainkban is hangsúlyozzák a hasonlóságot az Énok által leírt angyalok és az űrhajósok között, arra a tényre alapozva a tézist, hogy a lázadó angyalok gondolatai és viselkedése jellegzetesen emberi, és összeegyeztethetetlen az isteni természettel.Bár a könyv Vatikán fantáziáját is hosszú ideje izgatja, azt még mindig nem tekintik hivatalosnak, sokak szerint azonban egyike azon, a világ legnagyobb kérdéseire választ adó titkoknak, melyekhez hasonlókat a vatikáni titkos levéltár szép számmal őrizhet.


Forrás:femina.hu

Az örök fiatalság forrása

Legendák nyomában -- Rejtélyek és mítoszok - Az örök ifjúság, örök élet ígérete sokakat szédített meg a történelem folyamán.

Lehetséges, hogy egy olyan tanult nemesember, bátor és tapasztalt katona, mint Juan Ponce de León nem az aranyat, dicsőséget, gazdagságot kereste az Újvilágban amit egyébként partraszálláskor még sok társához hasonlóan Indiának hitt --, hanem egy megfoghatatlan, csodálatos dolgot: az ifjúság forrását? Az első konkvisztádorként emlegetett híres felfedező alakját számtalan rejtély övezi.

1513-ban Juan Ponce de León spanyol felfedező elindult Puerto Ricóból, hogy a zöldellő, alig 20 négyzetkilométer területű Bimini (ma a Bahama-szigetek része) szigetére hajózzon. Ehelyett a mai Floridában kötött ki, majd a spanyol korona nevében uralma alá hajtotta a területet, ahol az örök fiatalság kútjának nyomába eredt - legalábbis a legenda szerint.
Korábban

Célja állítólag a mesebeli Bimini-szigetek elérése volt, ahol a legenda szerint az örök ifjúság forrása fakad. Két karavellára való hajósnéppel futott ki, akik között sok beteg és idős is helyet kapott, mondván: a szigeteken úgyis mind meggyógyulnak és megifjodnak. Egy új kutatás szerint azonban Leónt sokkal kézzelfoghatóbb eredmények vonzották: a hatalom.

A történet szerint egy meglehetősen piszkos politikai csatározás következtében Leónnak 1511-ben le kellett mondania Puerto Rico kormányzóságáról, amely címet 1509-től birtokolta. II. Ferdinánd aragóniai király szánalomból felajánlotta neki Biminit, azt feltételezve, hogy a tehetős konkvisztádornak lesz elegendő pénze a tengerentúli kalandhoz – és persze sikerül megtalálni az aprócska földdarabot.
J. Michael Francis, a Dél-floridai Egyetem történésze – aki évtizedeken át kutatta az amerikai spanyol gyarmatok történetét – szerint semmilyen utalás – se kontraktuson, vagy bármilyen hivatalos, a spanyol korona által kiadott dokumentumon – nincs León életére vonatkozóan arra, hogy a felfedező kísérletet tett volna a titokzatos forrás felkutatására. A fiatalság kútja ugyanis csak a konkvisztádor halála után bukkan fel Leónnal összefüggésben, és akkor is csak azért, mert egy spanyol történetíró így akarta őt diszkreditálni.
Ez a krónikás, egy bizonyos Gonzalo Fernández de Oviedo y Valdés ki nem állhatta a spanyol kalandort: hiszékenynek, egocentrikusnak és nehéz felfogásúnak tartotta. A kettejük között meglevő feszültség a madridi udvar megosztottságára vezethető vissza, Oviedo ugyanis Diego Columbus, a nagy felfedező fiának szövetségese volt, aki elérte, hogy a konkvisztádor önkéntes száműzetésbe vonuljon.
Historia general y natural de las Indias című munkájában Oviedo elmeséli, hogyan kereste az indiánok által rászedett León az örök ifjúság forrását. Ami – bár a 16. században a gyógyfürdők látogatása igen elterjedt volt – bárgyú ötletnek tűnt és egyből az élcelődés tárgyává tehette őt. A soha meg nem történt kaland bélyege szépen lassan ráégett Leónra, s a legenda egy évszázaddal később valós történeti eseménnyé szilárdult. León végül 47 éves korában, egy indián törzzsel folytatott csata közben szerzett halálos sérülést – így a forrás vize ha akart, se tudott volna segíteni rajta.

Vámpírok

A vámpír kifejezés egy nagyon összetett és sokrétű fogalmat takar.

A köztudatban a 'vámpír' szó főként egy misztikus, vérivó, emberforma lényt takar, ám hiba lenne ennyire szűk látókörűen vizsgálni a témát.

„Vámpirizmus”nak azt nevezzük, amikor egy adott lény más lényektől nyer valamilyen formában energiát. Ez lehet nyers, rögtön hasznosítható energia, közvetlen az energiaforrásból, ekkor energia-vámpírizmusról van szó. Lehet a vér, mint életesszencia a tárgya, ez diabolikus vámpírizmus, amit értelmezhetünk egyfajta kannibalizmusként. Vámpirizmus alatt leggyakoribban a vérivással kapcsolatos vámpirizmust értik.

Maga a vámpír (upier, upyr; vukodalak-brucola; morturi masticantes) szó (szláv eredetű; jelentése vérivó) viszonylag rövid múltra vezethető vissza, azonban évezredekre visszamenőleg szerepel majdnem minden kultúrában olyan tevékenység, amit ma a vámpír fogalomkörrel azonosíthatunk. Egyiptomban voltak vérivó istenek és istennők, szörnyek, akik embervéren éltek, és emberi áldozatokat követeltek meg. Az ókori Görögök is ismertek ilyen emberszerű démonokat, akik a vérünket szívják és betegségeket terjesztenek. Empusának hívták azt a vérivó nőstény dögöt, ami az ókori görög színművekben kísértett; ugyanígy nevezték őket lamia vagy brukolakhosz néven is. Az ajtón kopogtató vámpír hiedelme is tőlük ered a mítosz szerint, ezért szokás volt, hogy az udvarias, egyszeri kopogtatásra nem nyitottak ajtót.

A régi Asszíriában az az ember, akit a halála után felelőtlenül nem temettek el rendesen, halála után vérszívóként "élt" tovább.

A vámpírizmusnak az eredete egészen régi korokra nyúlik vissza, pontos információk nincsenek sem hozzávetőleges időpontról, sem forráskultúráról. Konkrétan a vámpír szó, és a hozzá kapcsolódó hiedelemvilág csak legfeljebb a középkorig nyúlik vissza. Korábbi formáit másként nevezték. Nincs egyetlen körülhatárolható eredet, bár sokat kutatják megszállottan több száz éve. Azt viszont tudjuk, hogy 1732-től vizsgálják orvosi és tudományos szempontból is a kérdést. 1755-től be is tiltják a vámpírizmussal kapcsolatos mindennemű dolgot, és 1786-ban porolják le hivatalosan a témát. Korábban vérivóknak, vérivó vagy emberevő démonoknak, szellemeknek, boszorkányoknak, lidérceknek, stb. nevezték őket. Formájuk besorolástól tekintve lehetett többféle is, és alakváltoztató képességük is bonyolítja a dolgot.

A démonikus vérszívók, hasonlóan a lidércekhez, alakváltókhoz alapvetően nem emberi formájúak. (ld.: démon, lidérc, alakváltó)

A szellemek és boszorkányok, akikhez vérivást kötnek, már szinte kivétel nélkül humanoid formájúak, vagy általánosságban mondhatjuk, hogy főként emberi alakban vannak (elsődleges forma), de szinte kivétel nélkül tudnak alakot váltani.

Az állati vámpírizmus tekintetében is homály fedi a történelem majdnem egészét, noha utalások találhatók több ezer éves leleteken is. Tény azonban, hogy a Vámpírnak nevezett denevérfaj ártalmatlan, mert nem fogyaszt vért, ellentétben apró testvérével, a Vérszopó denevérrel, ami kifejezetten vérrel való táplálkozásra specializálódott. Mivel azonban élőhelye, előfordulási helye, valamint az írott történelmi anyagok összevetése jelentősen lekorlátozza az ezek által kelthetett hiedelemvilágot, így az a legvalószínűbb, hogy egymástól függetlenül alakult ki, vagyis egynél több, egymástól független bölcső lehet a nagy egész forrása. A ragadozó ösztönű állatok bevonása a vámpír-mitológiába érthető, hiszen bárki láthatott vért nyalogató macskát, kutyát, oroszlánt, vagy más fenevadat. Annál érdekesebb azonban, hogy hogyan vonhattak be olyan állatokat, mint a ló, a tehén, és más, alapvetően növényevő állatok. A legvalószínűbb, hogy onnan eredhet, hogy ezek az állatok élve szülőkként, tisztára nyalják véres utódaikat, és elfogyasztják a magzatburkot, valamint a placentát is. Ma már tudjuk, hogy ez teljesen normális folyamat, így biztosítja az anyaállat a borja szagtalanságát a ragadozókkal szemben, az elfogyasztott burok és placenta segít az anyaállat terhesség és szülés miatt fellépő fehérjeszükségletének kielégítésében, sok esetben pedig az elfogyasztott placenta anyagai indítják be, vagy fokozzák a tejtermelést. Ugyanígy bizonytalan, hogy miért fogyasztják el néha a halva született, vagy esetenként az élő utódaikat is, és hogy az utódok miért ölik meg és fogyasztják el gyengébb társaikat, vagy anyjuk miért eteti meg velük ezeket. Itt is csak találgatni lehet: rivalizálás, fehérjeszükséglet, esetleg tudja az anyaállat, hogy életképtelen a még élő utód, vagy tudja, hogy nem tudná megfelelően táplálni. A válasz sokféle lehet, és nem kizárólagos.mm.jpg

Nem hálás feladat olyan témát boncolgatni, amiben elnevezések és skatulyák, nézőpontok közötti különbségekről van szó, de ez mit sem változtat a tényen, hogy a vámpírizmus majdnem minden kultúrában jelen van. És ha más alapelveket vallunk is, attól még ugyanazon ismeretlent próbáljuk jobban megérteni, próbáljuk magunkat felvértezni ellene. Azonban az igazság az, hogy ahogyan az átlagos emberi kultúra változik, fejlődik, átalakul, úgy a vámpírok és más képzelt, vagy valós lények világa is párhuzamosan ugyanezt teszi. Ezt lehet egyfajta evolúciónak is tekinteni.

A vámpír, a vérszívó, a vérivó lény motívuma azonban olyan eleme az emberiség mondáinak, hogy a földön élő valamennyi nép kultúrájában megtalálható, kivétel nélkül. Valamiképpen mind a dél-amerikai indiánokban mind a szibériai pusztaságok lakóiban (és folytathatnánk a sort) felmerült az emberből élő, táplálkozó és mégis; maga is közel emberi lény alakja. Ennek oka lehet egyrészt Jung magyarázata, miszerint ez az emberiség kollektív tudattalanjából származó kép, vagy azonosíthatjuk őket a porfíria és pellagra nevű betegségek vámpírikus jegyeket mutató tünetcsoportjával is.

A vámpír alakja erősen összekötődik a vér motívumával, tekintve, hogy a vámpír (már) halott és fél-létének fenntartásához vérre, ergo életre van szüksége az életben maradáshoz. A kereszténység felbukkanásával a vámpír alakja még szorosabban összekötődött az ördöggel és a gonosszal és a népi motívumokba bekerült elűzésének keresztényi jellege is.

Vámpírizmussal részben vagy egészben a Bibliában is találkozhatunk. Ebből is merítették azt az ötletet, hogy az első vámpír Káin volt, Ádám és Éva elsőszülött fia. Miután Káin megölte öccsét, Ábelt, Isten örök kárhozatra ítélte. Káin megkóstolta öccse vérét, ezért csak véren élt, így vált vámpírrá.[1]

Ez már a kiszínezett változata annak, hogy a Bibliában (mint más vallások írásos emlékeiben is) ténylegesen megjelenik több helyen is a vér elfogyasztásának motívuma, azonban a Biblia és a hozzá hasonlók sokféleképpen értelmezhetőek.

Az (európai) népi kultúrában a vámpír (szláv kifejezés; jelentése vérivó) rendszerint egy újra feléledt emberi holttest, ami emberi vagy állatvéren él, és sok esetben természetfeletti erőkkel rendelkezik, mint az emberfeletti erő és gyorsaság, állatok fölötti hatalom, vagy alakváltás. Néhány kultúrában nem-emberi vámpírok (pókok, kutyák, démonok vagy akár növények) is szerepelnek, de a vámpirizmus leggyakrabban emberekre korlátozódik.

A vámpírok gyakori szereplők a horror- és fantasy- irodalomban és filmekben.

A néprajzban és a pszichológiában arra utal, amikor valaki emberi vagy állati vért iszik. Az a tény, hogy rendszerint a nyakon keresztül, ahol a legkönnyebb a hozzáférés a fő artériákhoz, azt is takarhatja, hogy ez egyfajta szexuális aktus, hiszen a nyak a legtöbb ember számára erogén zóna. Emellett logikus is, hiszen ez a test egyik legkönnyebben hozzáférhető része, (ahol nagyobb ér/artéria található) tekintve, hogy többnyire fedetlen. Bizonyos területeken az emberek hitték, hogy természetfeletti hatalomra tehet szert, aki más vérét megissza. Ebben az értelemben a vámpírizmus tekinthető a kannibalizmus egyik formájának.

A vámpír fogalmi köre azonban nem szűkíthető le csak vérivásra.vampir-69.jpg

Létezik energia-vámpírizmus is, amikor az energiacsere (lényegében a társadalmi érintkezés) révén az érintkezés egy vagy több résztvevőjét "energetikai károsodás" éri. Az "igazi" energia vámpír egy eredendően lényegesen gyengébb ember. Mivel energiahiányban szenved, abban reménykedik, hogy az adott emberrel/emberekkel való energiakapcsolat oldja meg energiahiányát. Tudományosan alátámasztott tény, hogy az emberi testnek energia-mezője (aura) van. Ez lehet a test melege (bio mezőjének infravörös tartománya). Továbbá a testben léteznek úgynevezett energiapályák (meridiánok), amiknek az elektromos paraméterei különböző műszerekkel kimutathatóak (kardiogram/szívelektromosság mérő; enkefalogram/agyi elektromosság mérő), valamint ezen felül van egy mágneses tér is, amely a bio mező (aura) egyik alkotó eleme. Mindenkinek van saját biomezője. Az aura az egyfajta biomező, amelyet akár a test energetikai "ruhájának" is lehetne nevezni. Az aura szerkezete nem egynemű, hanem több rétegből áll. Ez a bioenergia tiszta energia, az életenergia, más néven, vitalitásenergia.

Az emberek közötti érintkezés bármilyen formája alapvetően nem csak információk, hanem különféle mértékben és módokon energiák cseréje is, amelynek nagy része tudományos alátámasztható. Mivel a társadalmi érintkezés során folyamatos és kölcsönös az energia-csere, ezért mindenki kicsit energia-vámpírnak mondható. Azonban ténylegesen energia-vámpírnak csak azokat nevezzük, akik részben vagy egészben képtelenek saját energiát előállítani, ezért akarva/akaratlanul megterhelő, káros mennyiségben vonják el környezetüktől azt.

A „szakértők” szerint kétféle típusa van az energia-vámpíroknak: aktív és passzív, "napos" és "holdas" típusoknak nevezik őket. Az aktív, a napos folyamatosan vitát, veszekedést provokál; a passzív, a holdas folyamatosan panaszkodik, lerázhatatlanul ontja a kellemetlen negatív érzéseket "áldozataiba", miközben helyüket annak pozitív energiáival tölti fel.

A klasszikus értelemben vett vérszívó vámpír

A klasszikus variáció szerint a vámpírok sírjukból kikelt holtak, bőrük sápadt, nagy szemfogaik vannak, sok esetben csúnya, gyakorlatilag gondolkozni képtelen, járkáló élőhalottak (zombik), de többségében földöntúli szépséggel, csáberővel felruházott emberszerű alakok. Olyan éjszakai lények, akik nem mehetnek ki a fényre, az éjszaka leple alatt tevékenykednek, és vagy csak úgy mehetnek be egy házban, ha bekopognak és behívják őket (ld.: a Görög mitológiában), vagy a különleges képességeikkel képesek akárhová bejutni, bár megszentelt földre (templomok, kápolnák) többnyire nem. Koporsókban alszanak, félnek a napfénytől, a feszülettől, fokhagymától és a szentelt víztől, legyőzésükhöz karót kell döfni a szívükbe, le kell vágni a fejüket és el kell égetni őket. Kilétükkel többnyire tisztában van a környezetük, de rettegnek tőlük, ezért tehetetlenül tűrik jelenlétüket. Ilyen történetekben általában valamilyen vidéki kastélyban élő, halhatatlan (hiszen már egyszer meghaltak) várurakról van szó (ld.: Nosferatu; Vlad Tepes/Drakula-históriakör; Báthory-legenda), akik képesek befolyásolni mások akaratát, hipnotizálni az embereket, ha úgy tetszik. Általában emberfeletti képességeik vannak: erő, alakváltás, köddé válás, repülés, az állatok és más lények feletti uralom. Áldozatuk a harapásuktól többnyire maga is vámpírrá válik, kikelve sírjából, ahova azért temetik, mert előbb belehal a harapásba. Néhol ehhez előbb teljesen ki kell szívniuk áldozatuk vérét, és megint máshol inniuk kell a vámpír véréből is. Van, hogy áldozatukat egy-egy vérszívás alkalmával nem ölik meg, hanem visszajárnak hozzá egyfajta síron túli szeretőként.

Más nyelvekben

Az a téves elképzelés, miszerint a vámpír szó és kifejezés magyar eredetű, valamint hogy a vámpír része a magyar hiedelemvilágnak, alapvetően Vlad Tepes erdélyi várúr, a Drakula-történetek ihletőjének, valamint Lugosi Béla filmszínész 1931-es Drakula című filmben nyújtott világhírű alakításának köszönhető. Valójában a magyar hiedelemvilágnak csak újabban képezi részét a vámpír-mítosz. Ezt támasztja alá a két kiváló néprajzkutató, Szendrey Zsigmond és fia, Szendrely Ákos Magyar néphit és népszokás lexikon című, kéziratban fennmaradt munkája, mely a második világháború végéig feltárt anyag összefoglalása. Eszerint a magyar néphitben a sírból csak a dolgavégezetlen elhunyt jár vissza, őt hazajáró, bolygó, bujdosó, kísértő léleknek nevezik. Az ilyen lélek a vámpír-babonával ellentétben nem issza az élők vérét, általában csak zajt csap, és szokás szentelt vízzel, imával és különféle praktikákkal megbékéltetni, elűzni. A magyar hiedelemvilág egyetlen vámpíri jegyeket mutató eleme a segítőszellemként, lidércként, lúdvércként és még sok más néven illetett alak, akit Hódmezővásárhelyen és környékén a szolgálataiért cserébe a gazdájának a saját vérével kell itatnia. Abban azonban minden vidéken egyetértés volt: akinek "piritusa"/lidérce van, az az ördöggel cimborál, vagyis eladta a lelkét az ördögnek. A magyar hiedelemvilág a határokon keresztül vette át a vámpírokról szóló mítoszokat az 1700-as évek vége, az 1800-as évek elején és csak jóval később, az 1900-as évek közepe-vége táján olvasztotta be saját babonái közé.

A vámpír szó szláv eredetű, hogy pontosak legyünk szerbhorvát. Ez a szó az upir. Bár egyes források szerint e szó a görög netopir-ből származik, más források pedig a török uber, azaz boszorkány szóból származtatják. (Látható, hogy a szó eredete máig nem tisztázott teljesen a szakirodalomban.) Az upir szó elterjedt a szláv nyelvekben, így lett a bolgár váper, lepir, a cseh upír a lengyel upior és a kárpát-ukrán opiri, upiri.

A román nyelvű vámpírszavak nem tartalmazzák az upir szótőt: strigoi, moroi, priculici, naluca, duh, aratere, stafie. A strigoi éji urat, éjurat jelent Erdélyben, s mint olyan ez felel meg legjobban a vámpírnak. A moroi Magyarországon is elterjedt, mint mora/nora bár ezt inkább szlovák szomszédainktól vettük át. A nora a magyar néphit egyetlen vámpírszerű lénye. „Nyomó” démon, amely az emberek mellét szopja éjszaka, halott emberből lett; olykor kereszteletlenül meghalt vagy halva született csecsemőből, de nem igazi vámpír, azaz nem sírjából kikelő holttest. Kapcsolatai – mint Barna Gábor (1981) összefoglalta – a közép-európai szláv népcsoportok fent említett mora alakjai, valamint a szerbhorvát vámpír felé mutatnak.

Az upir először 1047-ben tűnik fel először egy iratban, mely úgy hivatkozik egy orosz hercegre, mint "Upir Lichy", azaz gonosz vámpír. A szó ezután elterjedt a nyugati nyelvekben, mint vampyr, vampire, wampyr. A módosulás valószínűleg a szó elejének furcsa ejtéséből ered. A vámpír szó elterjedése nyugaton 1725-1734-re tehető oka, hogy 1725-től, illetve 1732-től kezdve Európa tudományos világa a magyarországi – helyesebben szerb határőrvidéki – vámpíresetek hatása alatt állott. (A gradiska-kisolovai “Plogojovitz”-eset ahol is 1725-ben egy vámpír több embert megölt és megkínzott, a másik esetben, 1732-ben, pedig 22 vámpírt állítottak elő). Ugyanebben az évben heves nemzetközi tudományos vita bontakozott ki az – elsősorban német – orvosok között a vámpírizmussal kapcsolatos eseményekről, jelenségekről. Ennek az eseménynek hatása, valószínűleg, a vámpír szó elterjedése a nyugati nyelvekben. A magyar nyelvbe pedig pont, hogy német közvetítéssel került át. Magyarországon a 18. században több vámpírpert is tartottak, amik nagy port vertek fel a nyugati közéletben. 1748-ban megjelenik az első modern vámpírköltemény Der Vampir címmel.

Az első magyar nyelvemlék a vámpírokról 1794-ből miszerint: „Vampierok…az eleven embereknek véreket szopták” (NytudÉrt. 71. sz. 83). Bár Tessedik Sámuel írja a vámpírokról már 1786-ban: "Régen úgy tartották, hogy a sírbul fel-fel támadtak és az eleven embereknek véreket szopták." 1799-ben már, mint Vampir, Vámpir (Fábián J.: Term. Hist. 408: Nsz.) szerepel. Jókai használta a szót 1872-ben, a mai alakjában, mint vámpír. A vamp kifejezés először 1882-ben tűnik föl „démoni nő; vamp”